A diszplázia több gén által kódolt, rejtett öröklésmenetű (receszíven öröklődő) betegség. Abból eredően, hogy a diszpláziát több gén együttesen alakítja ki, sajnos nem lehet egyszerűen egy-két generáción keresztül folytatott szelekcióval eltüntetni a tenyészállományból. A diszplázia kiküszöböléséhez ezért több generáción keresztül folytatott tudatos szelekcióra van szükség. A másik probléma a rejtett (recesszív) öröklésmenet, amely következtében diszplázia szempontjából mentes állat is továbbörökítheti az egyik szülői ágról „rejtetten” örökölt diszpláziát, anélkül hogy nála kialakult volna a betegség. Ezért fordulhat elő hogy két mentes szülőnek is születhet diszpláziás kölyke.
A természetes ragadozó populációkban a zsákmány elejtéséhez sokszorta nagyobb fizikális teljesítőképesség szükséges, mint amilyen terhelés a házi kedvenceket éri a mozgásuk, futtatásuk során. Ezért a természetes ragadozó populációkban az élelemért folytatott harc, több millió év alatt kiszelektálta a klinikailag diszpláziás egyedeket. Ehhez hasonlóan a futásra szelektált agaraknál ez a betegség a többi fajtához képest rendkívül ritkán fordul elő, de az ő esetükben is hosszú távú szelekcióra volt szükség (gyorsaságra szelektáltak a tenyésztés során). Az elmúlt évtizedek kutya tenyésztési trendjei sajnos nem a kutyák egészségét, hanem kizárólag az éppen divatos küllemi sajátságokat tartották a tenyészállatok elsődleges értékének. Ennek következtében a populáris kutyafajták esetében tragikus mértékűen emelkedett a diszpláziás egyedek aránya. Mivel a nagyszámú diszpláziás kutya főként csak tenyésztői értelemben volt diszpláziás (lásd. a diszplázia formái), tehát klinikai tüneteket (sántaságot) nem mutatott ezért tenyésztésük akadály nélkül folytatódott.
Ezeknek a kutyáknak a kölykei között pedig egyre több súlyos mozgászavart ill. sántaságot mutató egyed született (klinikailag diszpláziás kutya lásd. a diszplázia formái). A kölykök sántasága a diszplázia kialakulási sajátosságai miatt (lásd. a diszplázia kialakulása) legelőször csak fél éves kor körül jelentkezett, amikor a kölykök már beilleszkedtek egy család életébe, esetleg tenyészteni szerették volna őket.
E helyett drága gyógyszerekre, komoly műtétekre, kezelésekre, bizonyos esetekben pedig elaltatásra került sor. A tenyésztő pedig arra hivatkozott hogy a kölyök szülei „milyen szépen mozognak”, mennyi eredményük van és hogy biztos a tulajdonosok nevelték helytelenül a kölyköt mert nem adtak elég „csodaszert” a felnevelés során.
Az utóbbi időben az előrelátóbb tenyésztőknek mindinkább az egészséges kutyák tenyésztése kezdett a célkitűzésükké válni, a küllemi sajátosságok mellett. Ennek megfelelően több generáción keresztül rendszeresen szűrték a tenyészállományukat ill. azok kölykeit is és tudatosan kivették a tenyésztésből a tenyésztői szempontból diszpláziás egyedeket valamint azok ivartalanítását is kérték. Sajnos azonban sok felelőtlen tenyésztőt továbbra sem érdekel a tenyészállományuk diszplázia mentessége. (Akad olyan tenyésztő is aki „külföldről” összeollózott és saját maga által lefordított „cikkekből” ál-tudományos magyarázatait hirdetve még ideológiákat is gyárt, hogy miért nem kell diszpláziára szűretni a kutyáit.)